2016. szeptember 11., vasárnap

Kádártán Évi és én

Egy új dolog történt velünk ketten állítottunk ki Kádártán a Faluházban , ez volt a mi első közös kiállításunk. 
 Sokan eljöttek, hogy velünk örüljenek.
Ez a kiállítás a mi barátságunk története is , hiszen sok együtt  varrás eredményei kerültek fel a Kádártai Faluház falaira.
A megnyitó előtt már izgatottan vártuk vendégeinket.


A Ketten című képünk adta az alapot, ha ránézek erre a képre ma is öröm és nagyon sok kellemes perc jut eszembe róla. Ahogy készült , a jászberényi utazásunk, az eszperente szöveg amit Évi szedett versbe. Itt a megnyitón újra olvasva is nagy sikert aratott.

Anett a Faluház vezetője kis ismertetővel konferálta fel Miklós Judit megnyitóját. 

 Judit , együtt és külön-külön  is részletesen elemezte munkáinkat.
Nagyon gondosan készült a megnyitóra már a felrakáskor eljött, hogy benyomásait a beszédében is kifejezze. 


Végül felkért bennünket, hogy az őáltala kedvelt egy-egy munkánkról beszéljünk egy pár mondatban. 
Évinek a Házikós takaróját választotta
Barátnőm mesélt a takaróról, a  sok dilemmáról, hogy hogyan is varrja össze az ajándékba varrt blokkokat. Majd  végül az ötlet, hogy minden ház egy mesterség legyen teljessé tette a takaróját.


 Ja és ebben a takaróban én vagyok a "foltotvarró" . 

Nekem a Kék country-t választotta Judit. 
Elmondása szerint ez már 2009-ben a  csoport kiállításunk óta nagy kedvence. Imrémnek is az egyik favoritja. és nemcsak azért mert az ingei benne vannak. Itt kezdtem el annak idején anyagot festeni. Ennek a faliképnek az alapját jelentő blokkokat Évivel együtt rajzoltuk és a csoportunk is elkészítette különböző összeállításban. Ez volt a 2009.-ben a nagy nyári házi feladat.  Sokáig variáltam milyen színekből is varrjam, míg végül döntöttem, A kék! a nyerő. Ez a szín volt az alapgondolat és az, hogy minden blokkban egy kis piros van. Innen már csak varrni és varrni kellett.


A Veszprém TV is érdekesnek találta kiállításunkat . Remegett a lábunk miközben nyilatkoztunk, mert nem tudtunk jöttükről. Megtisztelő volt, hogy ott voltak.

Az eszperente mondóka most is nagy sikert aratott. Évi lepett meg vele annak idején és együtt olvastuk fel a 2009-es kiállítás megnyitón is. 

Most is így történt. A szöveg , amely a kerek faliképünk elkészüléséről szól:

 Andi:   - Gyere, Te kedves el Herendre e tettre: legyen egyengetve egybe egy remek e nemes versenyre! 
 Éva:    - Ej, egyebet ne tegyek? 
 Andi:   - De: eszedet egyre tekergesd, egyben tervezgess! 
Éva:    Erre elteltek ezer meg ezer percek, sercegett eme elme. 
            Elcsettegtem Herendre, repesve, repdesve ezer tervvel.
- Ezeket edzette eszem, lelkem, ecsetem! 
Andi:   - Ezt…? Ezt…? Ezt…?! Ezt nevezem! Ez legyen e remek feledhetetlen veleje! 
           Gyere, kezd el velem!
Éva:    S vettek rendbe egyre s egyre elemeket erre, s erre; ezek elegyedve, egyengetve, egybe szerkesztgetve, kezeket egyszerre emelgetve: ez lett e remek veleje. Ezt elemezgesse szemed, kedves sereg!
- De lehet-e ezt egyre erre tekergetni eme elemekkel? Ej, elment az eszem, ebbe belekezdtem!
Andi:   - Nem, nem, nem lehet emerre, de ne legyen kedved szegett, Te szente lelkem! Mert kerevetre heveredve eszembe esett: legyen e remek erre-erre, fel s le: kerek!
Éva:    - Kerek…? Egyenes egyedek elegye kerek…???
Andi:   - Kerek! Gyere! Erre emeld szemed: kezemben eme eleve elengedhetetlen elem, mellyel egyszerre lesz eme remek kerek!
Éva:    - Ej, egyelek meg: ez kerek!
Andi:   - S ennek teteje: erre repkedjen eme ezer nemes lepke!
Éva:    - Legyen! Legyen!
Andi:   S legyeskedett lepke erre, erre, s emerre, ezzel lett kerek e remek. Egyet kellette efelett elegyengetni, de nem kellet ezer meg ezer perc erre, egyre kerekedett neve e remeknek: „KETTEN”!! (a nevet együtt mondjuk)

és néhány kép a megnyitóról:




 Elmentek a vendégek. Örömmel nézegettük a megnyitóra kapott ajándékokat Mártitól a gyűszűt, Anettől a bögrét és a szép sárga rózsát Rosszkától. 


és Katinkkal  is készült egy fotó. 

Csoda szép esténk volt! Köszönjük mindenkinek aki velünk volt! 

2 megjegyzés:

lomaquilt írta...

Gratulálok, nagyon szép lehetett! Az különösen jó érzés, hogy azok körében ünnepelhettetek, akikkel közös hobbitok van és értékelik munkáitokat. Ismerik a nehézségeket egyes munkák létrejöttekor és együtt örülhettek a szép műveknek. Kívánok továbbra is ilyen jó körben dolgozni és még több ilyen szép kiállítást!

Cattinka írta...

Was für ein tolles Quiltfest und Treffen mit Quiltfreunden.
LG
KATRIN W.

Népszerű bejegyzések

KATTINTS IDE, HÁTHA TUDSZ SEGÍTENI!



Itt szavazhatsz a blogomra!

Powered By Blogger