2014. október 2., csütörtök

Csillag másképp

Nyáron találtam erre a blokkra, amikor is láttam, hogy Amerikában a foltvarrók között milyen kedvelt minta. Először csak a blokkokat és a belőlük készült takarókat láttam és már akkor nagyon megtetszett. Aztán megtaláltam az elkészítés skiccjét is amit megosztottam a neten. Aztán jött az
 e-mail Évitől, hogy ezt szeretné tanítani a ráckevei táborban egy este. Hát persze, hogy azonnal letöröltem és vártam a táborban az esti bemutatót. Nem csalódtam, mert egy gyorsan elkészíthető , gyorsan varrható blokkot találtunk.  
A táborban már tudtam, hogy ebből én varrni fogok több alkalommal is. 
Először Édesanyámnak varrtam egy faliképet, amiről már írtam. Aztán a lányok szeptemberben a csoportban azzal fogadtak, hogy "ugye ezt megmutatod?" Hát persze vágtam rá azonnal, így a csoport második találkozójának ez volt a programja. Erről itt is olvashattok a csoport blogban egy beszámolót, ismét egy csoporttársunk Kavics szemszögéből.

Aztán tegnap amikor megmutattam, akkor jött a kérés 
" Ugye felteszed a részletfotókat is?"   
 Tessék lányok  szabjátok varrjátok!









Tegnapra  előkészültem ezzel a karácsonyi mintás anyaggal , ma megvarrtam a másik hármat is.   
Így már egy négy darabos blokkal üdvözöllek benneteket!


és akkor látható itt a sima sárga, ami Ráckevén készült, és a rózsás is más más mintájú anyagból ugyanaz, de mégis más! 




11 megjegyzés:

Ilona Lévainé írta...

Nagyon mutatós! Köszönöm, hogy velünk is meg osztottad !! puszi érte !

Luca írta...

Nagyon szuper. Meg fogom próbálni.

Amália Amy Talján írta...

Hat nem gondoltam volna, hogy ez ilyen egyszeruen elkeszitheto! Nagyon tetszik!!!!
Koszi Andi! :)

Ábrahámné Éva írta...

Szuper blokk! Köszönöm !

Marcsi és Ági írta...

Tetszik nagyon :-) Köszönöm az ötletet!

kereni írta...

nekem is nagyon bejön ez a blokk, köszi hogy megosztottad velünk.

Anita Marton írta...

Hű, ez nagyon jó! :)

lomaquilt írta...

Köszi, nagyon jó. Nekem a rózsás tetszik leginkább!

beszand írta...

Örülök, hogy nektek is tetszik! Nem is gondoltam a fázisfotókra, de a lányok megkértek. Most örülök csak, hogy felraktam, mert látom nektek is bejön. Jó varrást kívánok! Megyek , mert ki szeretném próbálni, mennyire bírja a kisebb méretben. Ennek a blokknak a mérete 12x12 inh lett. :)

Ili Brunáczkyné írta...

Ez a másik nagy kedvencem. Már meg is varrtam, Imádom :) :) szuper, érthető a bemutató.
Köszi Andi! :)

Ili Brunáczkyné írta...

Ez a másik nagy kedvencem. Már meg is varrtam, Imádom :) :) szuper, érthető a bemutató.
Köszi Andi! :)

Népszerű bejegyzések

KATTINTS IDE, HÁTHA TUDSZ SEGÍTENI!

Itt szavazhatsz a blogomra!