2012. május 14., hétfő

Tihany , a péntek és a szombat

Pénteken délután érkeztünk meg Icuval Tihanyba , ahol ragyogó nyári napsütés és jókedvű foltvarrók fogadtak minket.
  Már nagyon sok blokk sorakozott a falon  ahova a mi belépő blokkunk is felkerült.


Elhelyezkedtünk a szálláson, ahol a megszokott kényelem fogadott minket. 
A délután gyorsan telt beszélgettünk, sétáltunk a belső tóhoz.


Márti kedves szavai nyitották a tábort , mert ez az idei egy jubileumi volt 10 éve rendszeresen megszervezik és tanítanak minket a foltvarrásra.
Készítettek egy falat ahol az itt kapott emlékeket tették fel.
Itt tudatosodott aztán bennem , hogy már én is ötödik éve töltöm itt a tavasz 3 napját.


Este az első meglepetést kaptuk meg a vendéglátóktól.
 Ez a pedig nem volt más , mint a táborba  eddig hozott  kedvelt sütik receptjei egy mappában.  
Erre már előkészültünk otthon , bár nem tudtuk mit fogunk belőle varrni, na erre varrtuk meg a borítót.
Az enyém még félig díszítetten, ilyen lett:

 Az este aztán gyorsan telt , még beszélgettünk, varrogattunk én a nagy francia csomóimat . Ugye Kati?
És olyan gyorsan éjfélt ütött az óra, hogy ugyan próbáltam egy óra alatt  kettőt aludni, 
de ez csak reggel sikerült.
 Na el is aludtam, kaptam is ezért, hogy ráült valaki a pizsamámra.
Szóval vidáman kezdődött a szombat.
Reggeli után elsétáltunk a tihanyi piacra , majd mentünk az iskolába ahol várt a varrógépem.
 Szizsu  csoportját választottam, a stoppolós quiltet szerettem volna megtanulni. 
Nagyon vidám, jó csapat igyekezett a tudást magába szívni.
Ami ezen a képen is látszik, este 6-ig varrtunk , és mindenki mosolygósan tartja maga előtt a saját kis munkáját, ahogy közre fogjuk a tanítónkat.
Köszönöm Zsuzsi itt is.
Mivel még félkész, itt kaphattok egy kis közeli képet .A többit, ha készen van.

Származási hely: A jó kikapcsolódás titka, a foltvarrás

Folytatása következik!

4 megjegyzés:

Luca írta...

De jó volt neked! Ez a stoppolós quilt már most nagyon jól néz ki.

lomaquilt írta...

Eddig a Te blogodból tudtam meg a legtöbbet a tihanyi táborról. Eddig sok jót hallottam erről a táborról, ahová -állitólag- "kihalálos" alapon lehet bekerülni. De nagyon élveztem és szépek a képek a munkák. Gratulálok a sok szépségért.

Ábrahámné Éva írta...

Csodálatos dolgokat készítettetek !
A tábor hangulata mindig nagyon jó !

Luca írta...

Nézz be hozzám, szeretnék egy díjat adni.

Népszerű bejegyzések

KATTINTS IDE, HÁTHA TUDSZ SEGÍTENI!



Itt szavazhatsz a blogomra!

Powered By Blogger