2012. május 1., kedd

Hosszú hétvége

A hosszú hétvégének mondjuk, de nekünk gyorsan elrepült.
Pénteken este a bérletünkkel voltunk színházban kedvenc írónőmtől néztük meg az Értelem és érzelem című előadást. Csak legekben tudok beszélni róla. Tartottam egy kicsit például ,hogy hogyan oldják meg a kinti helyszín és a bentin helyszínek váltását. Hát megoldották , méghozzá  remekül. Az előadás nagyon élvezetes volt, szereposztás igen jó, igazán jól szórakoztunk.. Ajánlom a darabot, aki kicsit is szereti Jane Austen regényeit, csöppenjen vissza azokba az időkbe.
Szombaton Kecskemétre utaztunk. A  szokott jókedvvel vállalkoztunk a hosszú útra, hiszen ott is mindig nagyon jól szoktuk érezni magunkat! Öten utaztunk, mert Imrus ellátogatott Csongrádra is , hogy nagynénjével tölthessen egy pár órácskát. Neki készült az egyik levendulás neszi is.
 Ezalatt mi négyen a  két Zsuzsi, Kati és én a kecskeméti Napraforgóknál vendégeskedtünk. Nagyon jól éreztük magunkat, élveztük a bemutatókat. Sikerült beszereznem Csokifolt Ági és Marcsi sablont. Ági lelkesen magyarázta és varrva ismertette a sablonok használatát. Marcsival szóban beszéltük meg még egyszer, a hallottakat.
Sikerül találkoznom ismerősökkel is ismét , akikkel most beszélgetni is tudtunk hosszabban. Krisztivel végignéztük a kiállítást, Margóval sikerült egy kávé mellett egy kis beszélgetést folytatni. Marikával többször is tudtam beszélgetni, nagyon jók ezek a személyes találkozások. Az írott szavak néha olyan rövidek, így kicsit hosszabb lére engedve , még közelebb tudunk egymáshoz kerülni. Megismerhettem Marika kedves ismerősét Zsigóné Katit is, akit elvarázsolt a foltvarrás. Már ezért a szívembe zártam, de a személyisége is nagyon megragadott. Remélem sikerül újra találkozni vele is a későbbiekben. Sikerült megismernem személyesen Ritát is, rövidet, de jót beszélgettünk.
Persze volt piactér ahol sokan vásárolhattunk anyagokat , eszközöket, és mindent ami a következő varrományainkban majd remélhetőleg másoknak is örömet szereznek. A tervezés, hogy mit mihez , hogyan használunk majd nekünk örömet szerzett már.

Egy kis kollázst csináltam a saját fotóimból , csak hogy a hangulatot is érezzétek.

Képeket amit Anikóék a kiállításról készítettek itt megnézhetitek!

Ezt a kitűzőt lehetett megvarrni. Az enyém ilyen lett! 

Kecskeméten mikor véget ért a rendezvény kijövet a téren kertészek árultak.Hát persze ,hogy oda is, oda kellett mennünk. Vettünk több apró sziklakerti növényt és 3 angol muskátlit is,  amit így egybe ültettünk egy nagyobb cserépbe már itthon. Teli van bimbóval, nagyon várom, hogy kinyíljon mind.

Származási hely: A jó kikapcsolódás titka, a foltvarrás


Haza felé megálltunk Balatonalmádiban és a Jóbarátok halsütödéből hoztunk finom vacsit keszeget és fogast. Kati lekattintott minket miközben romantikáztunk, és vártunk a sült halra.  :)

 Igen jól látjátok a bátrak  április 28.-án  már megmártóztak a Balatonban.

Aztán hétfőn ismét színházban voltunk.  
Megnéztük azt a darabot aminek szerintem alapműnek kellene lennie, ha azt akarjuk hogy kis hazánkban is elfogadják azokat az embereket akik kicsit mások, esetleg nem illenek be az átlagba, vagy éppen nem rendelkeznek egy olyan részképességgel , amitől megfelelnek annak a fene nagy elvárásnak.
 Ez a darab az Esőember  volt. 
 A darab maga fenomenális, imádtam filmen is, a szereplők szintén.
 Kulka János és Nagy Ervin zseniális volt. 
 Mi  nézők nem véletlenül tapsoltunk felállva hosszú percekig nekik. Fantasztikus volt!  Olyan estét töltöttünk a színházban, ami sokáig feledhetetlen lesz számomra.
Megkoronázta a hétvégénket!

6 megjegyzés:

Marika írta...

Nagyon jó volt veletek beszélgetni és újra örülni egymásnak :)
Nagyon szép nap volt .
Örülök hogy tartalmas szép hosszú hétvégéd volt.

Görgei-Reiner Rita írta...

Én is örülök a találkozásnak, jövőre, Veled, ugyanott!

BORI írta...

Sajnálom, hogy nem jutottam el Kecskemétre és nem találkoztunk...a beszámolódat minden esetre jó volt olvasni!!!

Luca írta...

Andi, igen irigyésre méltón telt a hétvégétek. Magyon jó lehetett.

beszand írta...

Csodálatos nap volt! Örültem nektek lányok! Bori egyszer sikerülnie kell! Nekem ez a hétvégém úgy egyben is igen változatosra sikerült! Feltöltődve vágtam neki a munkának!

Luca írta...

Szeretem a blogodat olvasgatni ezért szeretném a Liebster Blog díjat tovább adni neked. Kérlek nézz be hozzám.

Népszerű bejegyzések

KATTINTS IDE, HÁTHA TUDSZ SEGÍTENI!



Itt szavazhatsz a blogomra!

Powered By Blogger