2009. március 11., szerda

43.

Jó ez a szám, tetszik valahogy leírva is olyan mintha egyensúlyban lenne. Most magamat is így érzem talán néha kicsit billegek, de végülis most jól vagyok!
Tegnap nagyon kedvesen felköszöntött a család.
A gyerekeim még verset is írtak nekem. Ezen elérzékenyültem, úgy rendesen. Juli átmásolta és feldíszítette a papírt, így tette még ünnepélyesebbé. Nagyon kedves ajándék volt, szeretem amikor így rákészülnek. Előző napon férjem futott nekik tortagyertyáért ami a dekoráláshoz kellett. Régen mindig kiszúrtam amikor szervezkedtek, most annyira jól megoldották nem is gondoltam, hogy meglepnek saját készítésű aprósággal.
Kaptam tőlük egy újabb csengőt is.
Hazafele Juli majdnem lebukott, mert a táskájában hozta haza . Találkoztunk, és ahogy sétáltunk hazafelé füleim keresték honnan is jön a halk csengőszó. Azt hittem valaki szélkolompot akasztott ki, de nem találtam. Annyira jól csinálta az "én is hallom, de nem tudom" müsorát, hogy elterelje a figyelmemet. Este akkora nevetésben törtem ki, hogy ez volt a hangforrása. Ő meg elmesélte mennyire megkönnyebbült amikor már nem figyeltem az egészre.
Feldobódva álltam neki fiacskám kabátjában a zippzár cseréhez. ( amit pedig nagyon, nagyon utálok) Szerintem hamarabb végeztem, mert nagyon jó kedvet csaltak a szívembe.
Képet délután teszek fel.

13 megjegyzés:

Tigrislilijom írta...

Boldog születésnapot kívánok így utólag! Isten éltessen sokáig!

Orsi írta...

Boldog Születésnapot kívánok!:))

mmama írta...

Te kis csitri !
Boldog születésnapot, még rengeteget.

Marika írta...

De jó neked még csak ennyi !!!Boldog szülinapot!

N.Zsuzsi írta...

boldog szülinapot :)

Elizanikó írta...

Boldog szülinapot kívánok !

Silerika írta...

Boldog születésnapot kívánok én is! Isten éltessen még nagyon sokáig! :))

Mamis írta...

Boldog születésnapot kívánok én is!!!

Abile írta...

Nagyon sok boldogságot kívánok születésnapod alkalmából! Legyen sok-sok kreatív ötleted és mindig elég erőd a megvalósításukhoz!

beszand írta...

Nagyon köszönöm mindenkinek!
Igazán kedvesek vagytok! Csitrinek azért már nem mondanám magam :D, a tikra hajazok lassan,lassan, de még bírom azért a tempót!

Szömörce írta...

Boldog születésnapot:)

lomaquilt írta...

Boldog szülinapot! Hidd el ez egy jó kor. A gyereknevelés nehezén túl (nem elfelejteni, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond! de azért más)és még előtted sok hasznos év, erőd teljében. Kivánok jó egészséget mert az a legfontosabb!

beszand írta...

Köszönöm Nektek is nagyon a jó kívánságokat!
Bízom benne, hogy tényleg most vagyok a legjobb korban, bár a jótállásom lejárt bizonyos dolgokat javítgatni kell rajtam. :D

Népszerű bejegyzések

KATTINTS IDE, HÁTHA TUDSZ SEGÍTENI!



Itt szavazhatsz a blogomra!

Powered By Blogger