2008. november 2., vasárnap

Kipróbáltam a zsenília varrását!

A csoportunkban már varrtak a lányok zsenilíát. Akkor valahogy nem találtam hozzá anyagot amiből megvarrnám.
A hétvégén közben engem is elkapott a kedv, az anyagaim átválogatására. Ezeket én egy zippzáras tárolóban tartom. Ha éppen kapok valakitől régi inget, blúzokat átmosom őket és elrakom ide. Na most ezt túrtam fel, és közben megszállt az ihlet, vagy most jött el az idő ennek a technikának a kipróbálására.
Ezt a virágos anyagot egy kedves ismerősömtől kaptam Évától, egy régi ágyterítőből való az anyag.
Mivel Ági annak idején már elmagyarázta, hogyan is kell varrni, mire figyeljek, tényleg csak neki kellett állnom kipróbálni.
Elkezdtem egy darabon a varrást. Gyorsan meglettem vele, de még mindig nem volt konkrét célom mit is varrok belőle.
Mikor kirojtoztam egy kicsit, akkor döntöttem el ,ebből párna lesz.
Először csak az okkersárga márványos színű keretet varrtam rá, igaz szélesebb volt. Nem tetszett annyira kis semmitmondó volt. Keskenyebbre szabtam és ekkor varrtam rá a zseniliának használt virágmintás anyagot. Aztán már csak a tupírozás következett ragasztófátyollal rögzítettem az applikált virágot, és körbetűztem. Legvégül körbeszegtem.
Tetszett a varrása gyorsnak tűnt, vagy lehet, hogy a lelkesedés hajtott? Azt hiszem mind kettő.
Ilyen lett:
Ilyen az applikáció közelről:

9 megjegyzés:

KicsiKató írta...

Nagyon jó ötlet volt a virágos anyag még egyszeri bevetése - szerintem. Tetszik, ahogy megjelneik eredeti formájában és aztán zseníliásan is:))) A kisvirág pedig az meggy a tejszínhab tetején, jóóóó döntés:)

Naomi írta...

Gyönyörű lett a zseníliád!!! :o))

Hogy egy kicsit letedd a tűt, játékra hívlak! Gyere, nem fogsz csalódni, részletek nálam!!! :o)))

Ibcsy írta...

Nagyon szép lett:-))) Szinte kedvet kaptam befejezni a félig kész zseníliámat:-( Jó ötletet adtál, köszi!

bruercsi írta...

Nagggyon jó lett! Igazán jó választás ez az "ágytakaró", még így felszabva is átjön a mintája. Jó ránézni!

beszand írta...

Kató, köszönöm a dícséretet! Hát valahogy így varrtam, mintha álltam volna a hűtő elött. "mit is tegyek még rá?"

beszand írta...

Naomi, köszi, és a játékba szívesen beszállok.

beszand írta...

Ibcsy, köszi!Örülök, hogy tetszik. Várom a kész zsenília képet! :)

beszand írta...

Bruercsi, kedves vagy!:)Tényleg jó volt varrni, örülök, hogy neki álltam.

margit írta...

Andikám!


































































































Anikám!
Nagyon megörültem,hogy az oldaladra találtam, zsenila tanulás közbe.Nagyon tatszik amit, csináltál sőt ötletet is adott a munkámhoz. Köszi Margó/foltos/

Népszerű bejegyzések

KATTINTS IDE, HÁTHA TUDSZ SEGÍTENI!

Itt szavazhatsz a blogomra!