2008. november 24., hétfő

"Jól kifőztük!"

Csütörtökön délelőttre megbeszéltük az én kedves foltos barátnémhoz, Icuhoz egy találkozót. Mindig beavat egy újabb dologba, hogy tovább léphessek ebbe a nagy-nagy és kimeríthetetlen foltos világba. Most a Procionos festés következett.
Persze tudom csak egy csipetet kaptam, mert ez a téma is megunhatatlan kimeríthetetlen, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy "szeretném még többször kipróbálni!"
Lázasan készültem, és vittem a befőttes üvegeimet. Férje persze viccelődött, hogy "Húsvétra készülődünk, tojás festés lesz?" Icuval jókat nevettünk rajta.
Tanácsátcsát miután kikértem készülő munkámhoz elkezdtük a festést. Persze kesztyűt nem vittem, de egész jól megúsztam nála a kezem átfestését.
Aztán sorba bekerültek az üvegekbe 20 percenként az anyagok a festékbe. (sárga, piros, kék) El sem tudtam képzelni mi lesz ebből.Közben festettünk még pirost, sárgát, kéket, türkizt, terrakottát, és pinket is.
Így néztek ki már itthon, némelyik inkább beszáradt befőttre hasonlított. Nagyon izgultam mit is veszek ki majd az üvegekből.


A festék kimosására is kaptam tanácsokat, így nem fröcsköltem össze a csempét sem, hiszen szemeteszsákkal tapétáztam a falat a csap körül.. Azonban a gumikesztyűkbe befolyt a festék, így a kezem igen csak kék lett. Hát igen a kék szín az megpróbált legyűrni, de nem sikerült neki.
Ilyenek lettek a kivasalt anyagaim:







8 megjegyzés:

zazálea írta...

De szépek............festeni jó!
Van már terved, mit varrsz belőlük?

Mamis írta...

Nagyon "szépeket főztetek!".Mi készűl belőlük?

Abile írta...

Gyönyörűek lettek! Izgatottan várom, hogy mi lett belőlük. :o))

Orsi írta...

Szépek lettek Andi :)

Ibcsy írta...

Csodaszépek!

Elizaniko írta...

Hű, de szépek lettek !
Ezzel is meg lettél fertőzve, mi?

beszand írta...

Köszönöm, lányok! Igen meg lettem ezzel is fertőzve! Nem tudom mi lesz belőle még, hiszen a festékkel itt csak ismerkedtem és nem céllal festettük valamihez. Ica is mondta lehet, hogy simogatni, hajtogatni fogom egy darabig, mert sajnálok majd belevágni.

Arien írta...

Valamivel le is vannak fixálva, hogy ne fogjon a festék?

Népszerű bejegyzések

KATTINTS IDE, HÁTHA TUDSZ SEGÍTENI!

Itt szavazhatsz a blogomra!