2015. május 21., csütörtök

Péntek Tihanyban

Pénteken a szokott izgalommal indultunk útnak Tihanyba a foltvarrós hétvégére, a Tűzikékhez. 2 óra után elkezdtünk gyülekezni. Örömmel üdvözöltük egymást. Hoztuk a belépő blokkokat, amit már megmutattam itt a blogban.  Csomagjaink nagyobb részét természetesen a varráshoz szükséges dolgok tették ki. Egyszer, ha benézne a kocsiba egy idegen nem tudom mit szólna amikor így kiköltözök a varrós szobámból. :) 
A délutáni program egy nagyon jó kis idegenvezetés volt Pétertől, aki lelkesen magyarázott nekünk Tihanyról.  Sokszor jártam már itt, de még mindig kaptam új információt. Sőt választ kaptam a keresztre ami a kéményeken van. Tavaly  lefényképeztem őket , mert annyira érdekesnek találtuk Imrével egy kirándulásunk alkalmával. ( itt újra megnézheted) 
A kálvária megszépülésének története és annak előzőleg a lerombolás története nekem nagyon megdöbbentő volt. 
















































Kiabáltunk a tihanyi visszhangnak és az időnek illetve talán hogy nem volt tömeg nyüzsgés körülöttünk hallhattuk is. Még mielőtt nevetnétek nem volt velünk szemben egy másik turistacsoport, 
aki visszakiabált nekünk. 

Este varrogattunk a Tűzikés lányok kis ékszerét készítettük mi is el, zsákbamacskaként húztuk én egy sárgát kaptam, még a legendás festett selyemmolinóból varrhattuk. Ilyenre varrtam meg, még nyakba nem tehető, de kitűzőként már viselhető. 

5 megjegyzés:

Annamari írta...

Andi, köszi a képeket, nagyon sajnálom, hogy nem tudtam elmenni...
Ezeket az "ugráló" képeket meg lehetne nézni máshol? Mire felfedezek rajtuk valamit/valakit, már tovább is ugrott...
Pusz, de sok!

Luca írta...

Nagyon jó lehetett.

beszand írta...

Annamari, neked feltöltöttem most újra csak a képeket. Sajnálom, hogy nem voltál ott. Nagyon jó volt, mint mindig. :)

Ábrahámné Éva írta...

Kedves Andi! Nagyon szépen köszönöm a beszámolót.Szuper tábor volt ,rengeteg mindent készítettetek .Sajnos nem tudtam elmenni .Csoportunknak a varrós napja volt .

lomaquilt írta...

Kösz Andi a sok képet. Sajnos az én képeim nem nagyon sikerültek. Jó volt Veletek!

Népszerű bejegyzések

KATTINTS IDE, HÁTHA TUDSZ SEGÍTENI!

Itt szavazhatsz a blogomra!