2009. június 21., vasárnap

Május és június

Régen írtam , de igen jó napok vannak mögöttem.
Tihanyban eltöltött remek hétvégén megint sok élménnyel és még remekebb ötletekkel tértem haza. (A képeket mellékelem a képtáramba, de most látom csak, hogy nem töltöttem fel őket. Pótolom majd!) A gyors technikákat amit tanultam biztosan sokszor tudom még használni. A táska és a neszeszer pedig mindig jó kis darab egy foltvarrónak. Nagy örömöt okozott, hogy a tőlem távol lakó foltos barátnőkkel itt újra találkozhattam, és igazi csemegéket mutattutak esténként nekem. Igaz ilyenkor annyira rövidnek tűnik az idő és nem tudjuk igazán kibeszélni magunkat. Bár azt hiszem ez a társaság az, ahol állandóan folyik a szó, és varrnak az ujjak.
Itthon a kertben is sokat kellett dolgoznunk, mert megtámadta az évelőágyunkat a tarackbúza nevű gaz , ami gyom- és gyógynövény. Hát ebből én csak a rosszat tapasztaltam mert olyan erős a gyökérzete, hogy utána a kezemet kellett ápolnom mert megerőltettem. Rám nem igazán hatott, mint gyógyító, viszont amikor nyílni kezdenek a virágaim mindenért kárpótolnak.
Közben beállított a barátnőm egy nagy zsák bodza virággal. Hát ezt sem szabad kidobni, ha már túrázni sem kellett érte. Nekiálltam ennek is. Bodzaszörp és szárítva teának raktam el.
Csoportba is jártunk ahol az origami virágokat és gyors technikákat tanultunk, és Évivel egy másik munkát is befejeztünk ami határidős volt, de erről majd később írok.
És jött az eper szezon, a szokásos eperdzsem is elkészült. 16 üveg várja, hogy télen a tavasz ízeit újra élvezhessük.
Pápáról kaptam először egy email, majd egy telefont, hogy kiállítanánk-e a csoporttársammal Boa Zsuzsával a pápai HEMO-ban a babáinkat, figuráinkat. Megilletődve igent mondtunk, mert nagy megtiszteltetésnek éreztük. Babáimat kicsit megrenováltam, kicsit feltuningoltam. Holnap lesz a megnyitó. Itt ülnek indulás előtt.

Most látom így egybe összerakva mennyit is varrtam.
Julcsim elballagott. Igen meghatódottan búcsúztunk, Éva néni könnyei engem is a sírás felé kormányoztak. Megköszönve neki a két évet, mert hetedikben váltottunk sulit ( amit érdemes volt) szipogva borultunk egymásra. Szeretett ide járni a lánykám, azt hiszem meghatározó lett ez a két év az életében tanárok, barátok, akik nagyon közel kerültek a szívéhez. Visszanyerte az önbizalmát és ez volt a legfőbb cél a suliváltáskor.
A nyárra is sok minden van nekem is betervezve az UFO-k befejezése a legfontosabb. Tábor Tatabányán, és nyár, nyár, nyár!



5 megjegyzés:

MARIKA írta...

DE jó hallani rólad .Tatabányai táborban remélem találkozunk.

Ibcsy írta...

Örülök, hogy újra itt vagy:-)

beszand írta...

Sziasztok , köszi itt vagyok! Volt a héten egy kis netgondunk a vírusírtónk rossz frissítést küldött, de sikerült megoldani.
Marika igen remélem is , hogy sikerül találkozni.
Ibcsy, de jó ezt a kis mosolygós jelet látni Tőled!

solomi558 írta...

Hello I,m English and a friend of Judit Sarkozi, I do not understand your language but I think your work is lovely . I,m a patchwork/quilter--cottonreel

日月神教-任我行 írta...

AV,無碼,a片免費看,自拍貼圖,伊莉,微風論壇,成人聊天室,成人電影,成人文學,成人貼圖區,成人網站,一葉情貼圖片區,色情漫畫,言情小說,情色論壇,臺灣情色網,色情影片,色情,成人影城,080視訊聊天室,a片,A漫,h漫,麗的色遊戲,同志色教館,AV女優,SEX,咆哮小老鼠,85cc免費影片,正妹牆,ut聊天室,豆豆聊天室,聊天室,情色小說,aio,成人,微風成人,做愛,成人貼圖,18成人,嘟嘟成人網,aio交友愛情館,情色文學,色情小說,色情網站,情色,A片下載,嘟嘟情人色網,成人影片,成人圖片,成人文章,成人小說,成人漫畫,視訊聊天室,a片,線上遊戲,色情遊戲,日本a片,性愛

Népszerű bejegyzések

KATTINTS IDE, HÁTHA TUDSZ SEGÍTENI!

Itt szavazhatsz a blogomra!