2008. július 28., hétfő

Dália-mintás párna

Édesanyám 70 éves lesz most augusztusban.
Már többször utalt rá finoman, hogy egy szép párnának nagyon örülne. Hát legyen, teljesüljön amit szeretne.
A csoportban még tavasszal elkezdtük a dália-mintát tanulni. Mivel előre megbeszéljük mit is fogunk varrni, így amikor Tatabányán voltunk a közösvarráson akkor vettem hozzá ott anyagot. Ezeket a gyönyörűségeket sikerült választanom a párnához, amit a tatabányai lányok festettek.Ki gondolta, hogy a nyáron én is próbálkozom, majd anyagfestéssel.
El is kezdtem , aztán valamiért félretettem. A rozsdabarna anyag miatt akadtam meg,mert azzal kicsit zsonglőrködnöm kellett. A hátát már színben passzoló vászonból fejeztem be.


Mivel még két hét ugyan van a nagy napig, de nálunk is mindig történik valami, ezért időben befejeztem. Jó volt varrni, kedvelem ennek a mintának a technikáját. A
képtáramba ide kattints ( tutorial) feltettem néhány részlet fotót, próbáljátok ki, mert szerintem viszonylag gyors és látványos minta lesz belőle.




13 megjegyzés:

Naomi írta...

Itt is muszály megdícsérném ezt a csodálatos párnát! Már én is tervezgetem, én narancsos árnyalatokban képzelem el a nappalinkba, hiszen ez a színvilág az uralkodó...Talán a Balcsin lesz alkalom,hogy fessek egy kicsit...:D

Mégegyszer gratulálok a párnához! ...és természetesen Édesanyádnak is sok-sok egészséget és boldogságot kívánok!!! :D

Naomi írta...

Megint én...! Van egy meglepim Neked!!! Kukkancs be hozzám !!! :D

ezkriszti írta...

Nagyon szépet csináltál édesanyádnak! Köszi a részletfotókért is a képtáradban, láttam ott még szépségeket.

mmama írta...

Isten éltesse Édesanyádat !
Nálam is van meglepi.

Mamis írta...

Isten éltesse anyukádat és nagyon szép ajándékot fog kapni!

Ibcsy írta...

Isten éltesse Anyukádat! Ez egyszerűen gyönyörű.
Én is tervezem megvarrni, bár én képnek:-)

beszand írta...

Noémi! Nagyon Köszönöm!:)

beszand írta...

Kriszti, láttam én is nálad csodákat!Köszönöm a dícséretet! Ja, csak egy példa festés! Majd küldök mélt!

beszand írta...

Exi, mit is mondjak, köszönöm!!! Nagyon örültem, hogy tőled is kaptam!

beszand írta...

Ibcsy, állj neki érdemes!

beszand írta...

Mamis, kedves köszönöm szeretettel varrtam neki.

beszand írta...

LÁNYOK Édesanyám nevében köszönöm mindenki jó kívánságát!Át fogom adni, de szinte látom ahogy zavarban lesz, hogy ennyien így ismeretlenül is gondoltak rá! Köszönjük!

Naomi írta...

Nagyon szívesen a díjat Andi, és cseppet se legyenek kétségeid! Szuper ügyes és kreatív vagy!!!


...én viszont tudatlan, vagy talán csak fáradt? A muszáj, így helyes!!! Visszaolvastam a kommentemet és akkor vettem észre ezt a "hatalmas bakit"! Bocsi mindenkitől!!! :(

Népszerű bejegyzések

KATTINTS IDE, HÁTHA TUDSZ SEGÍTENI!



Itt szavazhatsz a blogomra!

Powered By Blogger