2015. december 5., szombat

Tűzős, festős Bábolna

Összejöttünk újra Bábolnán, kiegészülve két új elszánt friss erővel, Icával és Évával.

Pénteken délelőtt érkezett mindenki a megbeszélt időben, hiszen ebéd után már belevágtunk a dolgok közepébe. Elkezdtünk rajzolni, Erika és Marika igyekeztek nekünk átadni a tapasztalataikat. A rajzolásban időnként úgy elmerültünk , mint a kis gyerekek még a nyelvünk is kilógott.
Aztán elkezdtük a varrást. Kissé el-elbizonytalanodva, de nagy lelkesedéssel. Szóval berregtek a varrógépek, sóhajtozás, nevetgélés felváltva hagyta el a szánkat. Aztán volt a szokásos sztorizás, Évát és Icut beavattuk a kedvelt vihogásaink történetébe. Sőt Csenge és Dávid is erősítette a csapatot. És itt csak annyit idéznék " PUTTY"
Aztán egyszer csak  Erika elővette a fénymásolatait, hogy akkor ő arra gondolt ezt megvarrjuk, aztán festjük és kész. És elkezdtük a tűzéseket. Aki nagyobb mintát választott az amiatt nyögött, aki kisebbet kapott,( jelzem kapott, azaz én) az azért sóhajtozott. Vidáman telt az este.
Másnapra engem sajnos likvidált egy fejfájás, de délutánra már én is hadrafogható lettem. A lányok bizony belehúztak és csodálatos dolgok születtek a kezeik alatt. A mikulásvirágom tűzését befejeztem és én is elkezdtem kifesteni. Nagyon jó kis móka, Jézuska már intézi, hogy a ceruzáim mellé kapjak krétát is. Aztán kezdtem utolérni magam és másnap Era segítségével, mert lefújtuk a tűzésemet igazán térbe került a varrományom. :)



 Elkezdtem a Mikulásvirágaimat tűzni. :)
 Amikor feléledtem ez a szorgosan dolgozó csapat fogadott. :)
 Festeni kezdtem a tűzésemet
 A tábori munkáink:
 A tűzött és festett Jégvirágom.

 A lányokkal mosolyogva, mert ismét nagyon jó volt együtt. 
Mikor lesz újra? Remélem nagyon hamar!

 

1 megjegyzés:

Luca írta...

Nagyon szépeket csináltatok. :))

Népszerű bejegyzések

KATTINTS IDE, HÁTHA TUDSZ SEGÍTENI!



Itt szavazhatsz a blogomra!

Powered By Blogger