A herendi Német Nemzetiségi Önkormányzat felkérésére vállaltuk el Icuval, hogy az első gyertya gyújtáskor délután a herendi gyerekekkel együtt készülődjünk és egy kicsit ráhangolódjunk az adventre, karácsonyra. Így kapcsolódtunk mi be a herendi adventi programsorozatba.
Vasárnap kicsit a hangulat szellemében feldíszítettük a kultúrház előterét. Elhoztunk egy pár faliképet és apróságot is, hogy a karácsonyi hangulat még jobban megérintse a gyerekeket. Kellemes karácsonyi zenét hallgatva vártuk a gyerekeket. Meg is érkeztek és ahogy telt az idő egyre többen jöttek. :)
Igyekeztek és nagyon akartak varrni, öröm volt látni ezt.
Lucával nagyon varrok éppen Mézit. Azt már csak kis szösszenetként írom, hogy annyira belemerültem a varrásba, hogy amikor a családom lejött megnézni minket állítólag szóltak is hozzám, de nem hallottam . A gyerekek annyira akartak varrni, hogy én csak rájuk figyeltem. :)))
Ica magyarázza a díszek varrását. |
A délutánt a gyerekeknek egy nagyon jó kis színházi előadás tette még emlékezetesebbé.
A bándi Sose Bánd színjátszócsoport előadásában a
Muszty Bea-Dobay András: MacVedel, a kalózkísértet mesemusicalt láthatták.
Nagyon kellemes délután volt.Remélem a gyerekek is jól érezték magukat, mert mi nagyon. :)
1 megjegyzés:
Nagyon jó nap lehetett.
Megjegyzés küldése