2015. szeptember 10., csütörtök

Takaró-Pécs 2015.

A pécsi kiállításról már volt sok kép a neten. Így az én képeim közül, most csak a legkedvesebbek kerülnek fel, amit Kati barátnőm gépével készítettünk.
Nagyon örültem, hogy Erika és Emese is eljöttek megnézni a kiállítást és egy kis cukrászda látogatást is bevettünk a programba. Igaz nagy gyalogtúra előzte meg, mert Kati ugyan volt már itt, de kocsival mentek. Így elindultunk hegyet mászni. Előtte nap Katinak, amikor felfedező útra ment a lányával közelnek tűnt. :) No nem úgy nekünk papucsban, szandálban,nekem feltörte az ezeréves cipőm a lábam. :))))) Országtortát szerettünk volna enni, de csak Imrének jutott. Mi lányok mást választottunk és  nagy nevetgélések között ettük meg. A Dobos-torta  pl. isteni volt! 
Visszafelé is majdnem eltévedtünk, de végül visszataláltunk a Zsolnay negyedbe. Jó volt az a kis kirándulás, erre is szívesen emlékszem majd. Találkoztunk sok ismerőssel, akikkel igen jó volt ha csak öt percre de kicsit beszélgetni, netán ragtapasszal ellátni a kolleginát..Indulás előtt gyorsan kattintottunk egy fotót Kati gépével, mert az enyém nem volt a táskában.
Kép címe: Nagy az öröm visszaértünk. 
Erikát fotózás közben hívták , még ezen is mosolygok most is amikor írom ezeket a sorokat.
Kati, Erika, én, Emese
 Hát nem kitakar a képen a  takarótulajdonosa.
 Na itt már egymás mellett mosolyogva a fotósra. :)
 Megpihentünk a takaróm alatt a /(tor)ta/túra után Katival.
Imrust is lekattintotta Kati , 
hamarosan már nem csak üldögél alatta hanem boldogan használja.

3 megjegyzés:

Luca írta...

Látszik, hogy nagyon jól éreztétek magatokat. A takaró meg változatlanul nagyon tetszik.

Monika írta...

Olyan jó látni ezt a boldog mosolygást,a szeretetet,amit adsz és kapsz.:)Takaróstul.:)

beszand írta...

Köszönöm, remélem sokáig adjuk egymásnak! Tényleg ő a másik felem, én meg az ő felesége. :)

Népszerű bejegyzések

KATTINTS IDE, HÁTHA TUDSZ SEGÍTENI!



Itt szavazhatsz a blogomra!

Powered By Blogger