2015. április 18., szombat

Tavasznyitó kézműves kiállítás

Egy régi ötlet valósult meg itt Herenden. Péter már régóta szerette volna összefogni illetve egyáltalán bemutatni a Herenden élő , ahogy ő fogalmazta "ügyeskezű kézműveseket".
Ezen a tavasznyitó kiállításon mutatkoztunk be 23-an , ahol megmutattuk mivel is foglalkozunk szabadidőnkben. Nem fogom tudni felsorolni a szakmák képviselőit. 
Nagyon jól esett  Péter megkeresése, hogy rám is gondolt. 
Vittünk Icuval apróságokat, de amikor odaértünk Zsuzsa és Ancsa első kérdése szinte ez volt: "Takarót nem hoztatok?"
 "Nem, de hazamehetünk érte. " és így is tettünk. 
Nagyon jó hangulatban rendeztük be a kiállítást és nézegettük meg egymás munkáit. Kis szakmai eszmecsere, rácsodálkozás a másik szép munkájára igen kellemes délutánt szerzett.
Zsuzsa és Péter szervezésében  már csak a végén vettem részt, hogy hoztam a munkáimat ill. egy tál süteményt a megnyitó meghittebbé tételéhez.
 Tamás Ákos iparművész nyitotta meg a kiállítást a népes közönség előtt.
A megnyitóról készült a felvételt, amit a Herend Tv készített  itt megnézhetitek. 

Találtam még egy felvételt a Szentgál Tv készítette, ahol a szervezők is elmesélték gondolataikat mi is késztette őket a kiállítás megszervezésére. A linkre kattintva a Táj_Kép magazin első felében nyilatkoznak erről. http://indavideo.hu/video/Taj-Kep_Magazin_9_evfolyam_21_szam

Egy hétig lehetett megtekinteni.  Nagy örömre a Művelődési Ház látogatottsága igen megnőtt ezen a héten, jöttek az ovisoktól kezdve  minden korosztály. 


Nagyon kedves bejegyzéseket olvastam a vendégkönyvben. Aminek gondolom nem csak én, hanem minden alkotó örült. Nekem mindegyik, de különösen  ez a  nagy gonddal megírt gyerekektől kapott nagyon jól esett. 


Köszönöm a lehetőséget, hogy megmutathattam a munkáimat és azoknak akik eljöttek és megnézték a kiállítást!


Nincsenek megjegyzések:

Népszerű bejegyzések

KATTINTS IDE, HÁTHA TUDSZ SEGÍTENI!



Itt szavazhatsz a blogomra!

Powered By Blogger