2012. április 1., vasárnap

Tatabányán jártunk a Foltvarázslóknál

Tegnap Tatabányán voltunk a  Foltvarázslóknál , akik  tavaszi közös-varrásra hívtak bennünket.
 A szokásos jókedvvel indultunk el négyen Veszprémből. 
A kiállításuk ismét gyönyörű volt, a sok szép munka amit láttunk, felvillanyozta varrós kedvünket is.

Megvarrtuk a cicákat amiket aztán elvisznek a kis óvódásoknak. Jó volt együtt látni azt a sok cicafejet.








Találkoztam régen nem látott ismerősökkel, és itt a felsorolást csak azért nem írok, mert hosszabb lenne, mint a bejegyzésem.
Most ismerkedtem meg  személyesen Mónikával és Ildikóval.
Ildivel már december óta szerveződik a talink, de valami illetve, ha hiszitek, ha nem de mindig a hóesés volt ami közbeszólt és megakadályozta ezt. 
Margóval  most hosszabban tudtam beszélgetni, és megismertetett Bogival is akinek gombjait már ismertem,de vele még személyesen nem találkoztam. Egy baj van ilyenkor , mindig úgy érzem keveset tudtam beszélgetni egyenként.   
A délelőtt nagyon gyorsan elrepült.
Köszönöm lányok, hogy megint megszerveztétek és ott lehettem . Ismét kitettetek magatokért!
Itthon ma délután  megvarrtam az egységcsomagba kapott ajtódíszt is.

10 megjegyzés:

Ili ( Hugi ) írta...

Én is ott voltam, nagyon szuper volt minden!!
Hátha legközelebb veled is találkozok majd!!!

MARIKA írta...

Látom jól meg szellőztettétek magatokat ;)szépeket varrtatok;) Sajnálom hogy nem tudtam menni :(

Clinique-Bogi írta...

Jó volt összefutni! :)

BORI írta...

Kár, hogy veled futottam össze....na, majd legközelebb! :)

Ábrahámné Éva írta...

Kár hogy személyesen nem találkoztunk én is ott voltam !
Csodás nap volt!

Luca írta...

Nagyon jó lett az ajtódisz.
Örülök, hogy jól érezted magad.

Julcsi írta...

Ölellek itt is:)
A maci fejűre sikeredett cica, mondhatnám macica, kék szalaggal a nyakában, az enyém:)

Margó írta...

Nagyon örültem Neked,annak főleg,hogy tudtunk kicsit dumcsizni!:)
Ölellek!

Mehike írta...

Jó volt látni,bár sajnos nem volt időm Rád sem :-(
Ezt a nyomorult szóellenőrzést nincs kedved kiiktatni?

beszand írta...

Ili, Éva nagyon sajnálom, hogy nem tudtam, hogy ott vagytok!!!!
Bori nem mondod, hogy összefutottunk. Margóval ültél, most kicsit gyanús lett a dolog?
Bogi a gombok nagyon nagy sikert arattak itthon ismét!
Lányok nektek nagyon örültem ismét csak azt sajnálom, hogy olyan rövid az idő, és olyan kevés jut egyenként egy kis beszélgetésre.
Margó az a pár mondat a lelkembe ivódott, köszönöm!!!
Marika hiányoztál, de látod Méhikével is csak annyit tudtam dumcsizni, hogy hány tombolát szeretnék.
Rövid volt ez a nap , most is arra a következtetésre jutottam! Hogy kell kikapcsolni ezt a betűsort, már próbáltam, de nem sikerült. Hol nézzek utána?

Népszerű bejegyzések

KATTINTS IDE, HÁTHA TUDSZ SEGÍTENI!

Itt szavazhatsz a blogomra!