Az én városom (Tatabánya tábor 1.)

Készen lettem én is az én városommal.



A táborba amikor készültünk már nagyon vártam ezt a technikát. Karen Eckmeier Happy Villages könyve alapján tanított bennünket Andi. Edit és a csoportjuk munkáit már a közösvarráson a kiállításon is csodálattal néztem. Mindketten mielőtt nekiálltunk volna a képnek sok jó tanáccsal láttak el bennünket,nehogy mi is belecsússzunk ugyanazokba a hibákba.
Előkészületek azért voltak rendesen , mert neki álltam festeni, hiszen sok féle anyag kellett hozzá. Család fejét ingatva járt kelt, hogy már a fürdőben is állandóan én vagyok a rongyaimmal. A végén már hozzá edződve figyelték a folyó vizet a kádban, teregettek és néha össze is szedték a megszáradt molinóimat. Megérte, sok dícséretet zsebeltem be tőlük, imádom őket morognak, de a végén mindig velem örülnek. Hát ezekből az anyagokból és persze mintásakat is vittem kezdtem bele az én városomba.


Bevallom a tatabányai táborban azon a délutánon amikor tanították voltak pillanataim amikor azt gondoltam, na ezt nem nekem találták ki . Évivel ezt mi AV funkciónak hívjuk, azaz éppen alkotói válságban szenvedtem.De ahogy öltöztettük fel a sablon segítségével kivágott házfalakat, egyre élvezetesebb lett. Az izgalom akkor fokozódott amikor a tűzésének áltam neki. Minden a helyén marad, nem mozdul el a tűzéskor?-aggodalmaskodtam , és valóban nem volt probléma.
Az égboltnál monofilszállal tűztem, a házaknál színátmenetes cérnával.
A táborban is nagyon tetszett, hogy mennyire más és más hangulatú lett egy-egy kép csak a színek miatt, vagy a tetőkkel lehetett nagyon jól alakítani a látványt. Ez az a technika aminél még véletlenül sem lehet ugyanazt mégegyszer megcsinálni.
Biztosan készítek még ilyen képet. (folyt.köv.)