2008. április 26., szombat

Tihanyi foltos hétvége (2008.04.18.-21.)

A névnapi ajándékom a férjemtől ez a hétvégi táborozás volt. Nem voltam még tőlük távol ennyi időt. Természetesen mindenhez kapott ő is és a gyerekek is használati utasítást.(főleg egymáshoz) Kicsit tartottam, hogy a villámhárító, azaz én nem leszek itthon, de mindent megoldottak. (Remélem azért észrevették a hiányomat.)
Pénteken délután 3 órától vártak bennünket a veszprémi Tüzike csoport lánykái. Nagyon szerencsés helyzetben vagyok, mert közöttük is voltak ismerősök.( Ica, Marika, Éva)
A megérkezés után elfoglaltuk a szobát, ami nagyon kényelmes volt.Négyen aludtunk egy szobában. (Kati, Klári, Zsuzsi és én)Borcsamamát, és Elizanikót sikerült személyesen is megismernem. Nagyon vártam már a találkozást velük. A netről már ismertük egymást, de így annyira más volt így az egész. Érdekes volt a beszélgetéseinkben az is, legalábbis én így éreztem, olyan volt mintha régen nem láttuk volna egymást, azonban ott folytattuk a beszélgetéseinket ahol éppen abba hagytuk.
Az első este néger babát varrtunk, ami nagy nevetésbe torkollott amikor elárulták a funkcióját. Ica tanított bennünket rá. A meglepetés tehát az volt, hogy ne legyen meglepetés, hogy bizony ő WC-papírt tart a kezében.

Hát mindenki nevetet, természetesen.Helyes, gyorsan elkészíthető volt a baba, persze otthon elővarrta mindenki a kendőjét, ruháját.Icáék előkészítették a fejet, amit nekünk csak ki kellett tömni. Természetesen itt kiderült hogy egy dolgot otthon felejtettem és az a tömő anyag volt. (Minden nyaraláskor, elutazáskor itthon hagyok valamit és ez most sem sikerült másképp.) Szerencsére megoldottuk ezt is, Margitkának még volt egy 1/2 kg-os csomagja. Nagyon klasz volt az első este.
Reggel a varrógépeket átvittük a közeli iskolába és a szombatra előkészített varrományokat.
Borcsa tanította délelőtt az újságmintás táskát, amit már a neten sokan láttunk és szerintem megcsodáltunk.



A délelőtt folyamán nagyon sokat nevettünk, a táska már volt rövidnadrág is, és sok pajzán ötlet is elhangzott róla. Borcsa mindenkihez ment magyarázott egész délelőtt le sem ült, pedig szegénynek nagyon fájt a lába. Ez a délelőtt is nevetgélve, voltak percek amikor kinlódva, de nagyon jó hangulatban telt.
Ebédelni a közelbe mentünk el, ahol mint megtudtam a tulaj is foltos lány csak most a rengeteg munkája miatt gondolom, egyedül varrogat otthon. A falakon is Tihanyt ábrázoló falikép volt, amit blokkokban hoztak a résztvevők, és a Tűzikés lányok összevarrták. Mondanom sem kell, hogy magának ennek a kisvendéglőnek, ami egyébként szerintem borospince volt régen, a hangulatát még jobban feldobta.Ebéd után kényelmesen visszasétáltunk és folytattuk.
Reni volt aki délután Mary Poppins babáját mutatta meg nekünk. Nagyon élvezte a társaság ahogy kezünk között megformálódott az anyag és vált belőle Mary Poppins. Reni mondta is hogy a bodyját varrjuk meg először, mert így gyorsan kerül valami ruha a babára. (alsónemű, de azért ruha) Jól haladtunk, de befejezni már itthon fogjuk a kis nevelőnőt.Az instrukciókat megkaptuk hozzá.

Vasárnap délelőtt Margitka tanított egy jó kis táskát. Ez Anyukámé lett. Itt is a befejezés itthonra maradt, de örömmel varrom igen jó pakolható táska készül belőle.


Tetszett az a szervezettség amit itt is köszönök a Tűzikéknek. Minden klasszul pörgösen haladt köszönhető volt az előkészítésnek is , amit mindenki otthon elővarrt. Ezzel meggyorsították a munkát és mindenki kb. hasonló állapotban vihette haza a készített varrományait. Persze voltak fürge kezű lányok is akik befejezték amit varrtak és akkor segítették a többieket tanácsokkal.
Nagyon jól éreztem magam. mert olyan emberek társaságában tölthettem el ezt a három napot akik velem együtt örültek, nevettek és egy nagyon fontos közös mozgatórugó ill. kapocs volt közöttünk: ez a foltvarrás.

6 megjegyzés:

Fazekas Ibolya írta...

Szia Andi!
Hű ilyen névnapi ajándékot!!
Nagyon szuper hétvégéd lehetett!!
Tetszenek a táskák, különösen ami anyukádé lett. Hát a Wc papír tartó meg, hatalmas ötlet:-DD
Egy ilyen hétvége igazi feltöltődés lehet lelkileg.

Mamis írta...

Nagyon szépek a táskák!

Kastanie írta...

Szia!
Jó volt olvasni a beszámolódat, szinte ott éreztem magam én is. Ráadaásul Borcsamama táskáját már megvarrtam, Mary Poppinsot meg mindegyik babámba beleálmodom.

A narancssárga nadrágos kockás macska a virágcsokorral itt ül velem szemben a munkahelyemen a monitor alatt, már többször elindultam, hogy írok neked róla, de nem találtam a címed:-).

beszand írta...

Szia Ibolya!
Tényleg fantasztikus volt! Ráadásul, hogy megvarrtuk a táskákat még kézzel fogható maradandó emlék is társul hozzá.

beszand írta...

Szia Mamis!
Köszönöm kedves vagy.

beszand írta...

Szia Kastan!
Tényleg csak felsőfokban tudok a hrom napról írni. Poppinsot is megvarrtam a képet teszem fel majd róla. Annyira örülök, hogy a macskusz ilyen kedves ajándéknak bizonyult. (a címem az indexen meg tudod nézni.)

Népszerű bejegyzések

KATTINTS IDE, HÁTHA TUDSZ SEGÍTENI!

Itt szavazhatsz a blogomra!