2021. január 3., vasárnap

Szitakötő No’1

 Mint minden év végén van egy jópofa szilveszteri együtt varrás a Facebookon Ági vezényletével. Nagyon jó kis videóval segítette a varrni vágyókat. Idén  is nagyon jó pofa minta került sorra. Több blokk készíthető, többek között az Álmaim párnája minta is megvarrható. A szitakötőnek nagyon megörültem. Csak ma este tudtam nekilátni varrni, mivel a sok csodálatos blokkot megnéztem amit a lányok varrtak, így igen nehéz volt az anyagválasztás. Bizony látom már, hogy a testét, fejecskéjét egy sötétebb lilából kellett volna varrom. Úgy is fogom, ebből most egy párna lesz.

Az elkészítéséhez szükséges bejegyzés itt található Csokifolt blogjában.

 


Szülinap, 61!

Ismét eltelt egy év és Imrust köszönthettük! Sajnos a jelenlegi helyzetben a személyes találkozások leszűkültek. Gáborék sajnos nem tudtak hazajönni, de minden  rokon, barát igyekezett skypon, messengeren, telefonon beszélni vele. Más volt, de mégis sikerült jó hangulatúan megtartani. Julcsiék eljöttek ebédre, egy nagyon finom tortát készített neki. pár képet kattintottunk.



                                 Változott a szobaszáma! 🤣


           Kívánság is megvolt, végül csak elaludt az a vicces gyertya! 

                    Isten éltessen Imruskám, erőben, egészségben , 

                                 szeretetben nagyon sokáig! 
 

Népszerű bejegyzések

KATTINTS IDE, HÁTHA TUDSZ SEGÍTENI!



Itt szavazhatsz a blogomra!

Powered By Blogger