2021. december 8., szerda

A takaró, amelyiket a legboldogabb nagymamaként varrtam

 Idén életem egyik  legszebb szülinapi ajándéka az volt, hogy Julcsi és Tibi bejelentették "kisbabát várnak. "
 "Úristen, anyuka lesz a lányom!" Amikor felocsúdtunk a meglepetésből kislányom nevetve mondta: "Most már varrhatsz az unokádnak takarót."
Micsoda érzés kimondani UNOKA.  Sok boldog együtt eltöltött idő volt a babavárás alatt. Több vizsgálatra mentünk együtt. Rengeteget beszélgettünk ő készült az anyaságra , én aggódtam anyaként érte és boldogan készültem a nagymamaságra..
Na , de visszatérve a takaróra , együtt terveztük meg az egészet. Julcsim kitalálta a színeket. A DUMBO-s anyagokat meglátva tudtuk azonnal , ez az!
2021.november 8,-án megszületett ő , a mi kis szemünk fénye Csenge. A takaróba amikor betekertem és rám nézett most is mosolyt egyben könnyeket csal  még  most  is a szemembe. 




















 

2021. november 14., vasárnap

2021. november 11., csütörtök

Szívpárna

 Tegnap elküldtem a két szívpárnát Vivi anyukájának, hogy segítse a gyógyulását! Már jelezte is, hogy megkapták. Most a posta jól vizsgázott! Vivi mondta, hogy ki is próbálta az édesanyja és jelezte , hogy valóban jó érzés nem terheli a sebet.

Kívánom, hogy meggyógyuljon! 




2021. november 10., szerda

Csenge

 2021. november 08. életünk újabb csodás napja. 

Julcsi és Tibi szülők lettek.

Kislányunk Julcsi életet adott gyermeküknek, megszületett első unokánk  

Csenge

Méretei még publikusak, mert “egy nőtől ugye nem illik “.

Csengénk 53cm és 3200g formás babaméretekkel érkezett meg a világba. 

Repkedünk a boldogságtól örömünkben! 



2021. július 3., szombat

Ez a párna most kicsit más

 Hát eljött a pillanat, a búcsú! 

Ilonka néni lányához költözik , anyukámmal barátságuk jeléül egy párnával leptük meg.

Könnyezve öleltük meg egymást amikor átadtuk neki, de remélem, ha ránéz eszébe jutunk róla!

“ A nagy szavak nem érnek semmit,
Elszállnak mint az őszi szél, 
De a szeretet, ha tiszta szívből fakad,
Elkíséri az embert amíg él.”
                                      József Attila





2021. június 20., vasárnap

Szabadban varrtam

 Idén ugyan egyedül, de a mai napon is megtartottam a “ Varrjunk a szabadban!” foltvarró hagyományt. 

Ezt a Montesorri labdát varrtam meg egy csodaszép kisfiúnak. Remélem örülni fog majd neki!



2021. május 30., vasárnap

Gyógynövények az ülőpárnákon

Óriási megtiszteltetés ért, mert a Pannonhalmi Apátság Illatmúzeumának varrhattam meg ezeket az ülőszőnyegeket, amikre gyógy- és fűszernövényeket kellett géppel hímeznem. A tervező elképzelését  szabadgépitűzéssel varrt, de cikkcakk öltést használva kellett megvalósítanom.  
Nagy fába vágtam a fejszém amikor a levelet levarrtam. A munkám elnyerte a lakberendező hölgy  tetszését, azonban időközben  egy egész más koncepciót gondolt ki.
Olaszországból nehezen érkezett meg az anyag, a vírushelyzet itt is közbe szólt.
A minta átvitele is okozott fejtörést, az elképzelt első variáció dugába dőlt. de szerencsémre Polyák Ildikótól kaptam jó ötletet, hogy hogyan is csináljam. Itt is köszönöm neki!
Ennek az új tervnek alapján is varrtam egy próbadarabot, hogy elképzelése találkozik-e a megvalósult mintával. 
Apátságnak is elküldték a képanyagot róla nagyon pozitív visszajelzést kaptam tőlük. 
            "Több mint pompás! Precíz."
Nagy lendületet kaptam az üzenettől és csak varrtam és varrtam. Sikerült is befejeznem 16 ülőszőnyeget.  8 féle rajz volt, mintánként,  kettőt kellett megvarrom, ez az összehasonlíthatósága miatt is nehezítette a dolgomat.
Nagyon örülök, hogy tetszett a végeredmény is mindenkinek. Sokat tanultam ismét,  voltak bizony izzasztó pillanatok.  Tényleg mindig  van mit fejlődni, a tudásunkat csiszolni. 
Akkor jöjjenek a képek!

A nyolc gyógynövény együtt:




Rózsa




Kakukkfű






Körömvirág




Borsmenta






Orvosi zsálya





Levendula







Rozmaring



Citromfű


















Népszerű bejegyzések

KATTINTS IDE, HÁTHA TUDSZ SEGÍTENI!



Itt szavazhatsz a blogomra!

Powered By Blogger