2012. május 28., hétfő

Aloha!

Szombaton az MFC szervezett tradicionális hétvégén a Hawaii technikát választottam a tanulásra, 
amit Lajos Kati tanított.
Kati olyan hawaii-i hangulattal fogadott minket, hogy a jókedvünk egyre jobban fokozódott.
"Aloha!"  Köszöntött mindenkit, és kaptunk a nyakunkba a szigetre érkezőket köszöntő virágfüzért. 
Levente, aki segített neki, finom gyümölcskoktélt szolgált fel nekünk frissítőül. Az asztalokon virágszirmok voltak, szóval fantasztikusan megidéztek  nekünk tényleg egy kis Hawaii hangulatot.
Kati szóban elmesélte nekünk a takarók történetét és készítésének ősi módszerét.
Hát nem volt könnyű dolguk az biztos, mert nekünk nagy segítségünkre volt a hegyes kisollónk és az illanó filceink. Mivel természeti népek élnek itt , elsődlegesen a természetből vették a mintáikat és örökítették meg munkáikon. ( levelek, indák, gyümölcsök, stb.)
Aztán következett az igazi oktatás, az egységcsomag amit Katiék összeállítottak precízen, mindenre gondosan gondolva volt összekészítve.(még tű és színben harmonizáló cérna is volt benne)
Végül a saját festésű , még régebbről maradt selyemmolinómat varrtam , amit jónak ítéltünk, hogy rákerüljön  a leendő tolltartómra.  
Itt tartok vele most:
Származási hely: A jó kikapcsolódás titka, a foltvarrás

Ahogy haladtunk a munkával, és ahogy Kati mondta jók voltunk , ő úgy alakult egyre jobban egy hawaii-i lánnyá. A végén virággal a nyakában , a kezén, fűszoknyában dicsérte az öltéseinket.
Gondolhatjátok milyen jó hangulat volt! 

Egy kis montázs a tanfolyamról:

 Margóval tudtam, hogy találkozunk, mert még azt is megbeszéltük, hogy a FB talira amire sajnos nem értem oda időben megvarrtam én is a jelem. 


Ez vagyok én, a kék madárodú a madárkával! 


 Eszterrel most sikerült találkoznom, Ildi meg is örökített minket. Na itt látszanak a virágszirmok is! :)
 
  
Sajnálhatjátok, hogy kihagytátok!

2012. május 25., péntek

Még egy kis Tihany

 Elkészült a mappaborítóm, amit itthon egy kis gyönggyel díszítettem. 


A szombati napon volt még egy kedves program a tombola.
Nagyon szép angyalkát és egy  szütyőkét kaptam Judittól. 
Nagyon örültem neki, mert angyalka függő vagyok ,a szütyőkét meg éppen nála nézegettem milyen aranyos is az övé. 
Hát most már nekem is van , mert kedvezett a szerencse. :)


 Most idén ezt az ékszertartót varrtam. Úgy láttam aki kapta, örült neki.

Származási hely: A jó kikapcsolódás titka, a foltvarrás




Az este ékszerkészítéssel , és a borító díszítésével telt. 
Közben jókat beszélgettünk, nevetgéltünk.
Kati is befejezte még az este Margitkától tanult táskáját. Na az lesz a következő táska amit megvarrok.




Vasárnap Anita tanította a táskát, amit már láttatok.
 Nagyon jó kis csapat jött össze, mert mindenki befejezte a táskáját.
 Kész munkával tértem én is haza.

 

2012. május 14., hétfő

Tihany , a péntek és a szombat

Pénteken délután érkeztünk meg Icuval Tihanyba , ahol ragyogó nyári napsütés és jókedvű foltvarrók fogadtak minket.
  Már nagyon sok blokk sorakozott a falon  ahova a mi belépő blokkunk is felkerült.


Elhelyezkedtünk a szálláson, ahol a megszokott kényelem fogadott minket. 
A délután gyorsan telt beszélgettünk, sétáltunk a belső tóhoz.


Márti kedves szavai nyitották a tábort , mert ez az idei egy jubileumi volt 10 éve rendszeresen megszervezik és tanítanak minket a foltvarrásra.
Készítettek egy falat ahol az itt kapott emlékeket tették fel.
Itt tudatosodott aztán bennem , hogy már én is ötödik éve töltöm itt a tavasz 3 napját.


Este az első meglepetést kaptuk meg a vendéglátóktól.
 Ez a pedig nem volt más , mint a táborba  eddig hozott  kedvelt sütik receptjei egy mappában.  
Erre már előkészültünk otthon , bár nem tudtuk mit fogunk belőle varrni, na erre varrtuk meg a borítót.
Az enyém még félig díszítetten, ilyen lett:

 Az este aztán gyorsan telt , még beszélgettünk, varrogattunk én a nagy francia csomóimat . Ugye Kati?
És olyan gyorsan éjfélt ütött az óra, hogy ugyan próbáltam egy óra alatt  kettőt aludni, 
de ez csak reggel sikerült.
 Na el is aludtam, kaptam is ezért, hogy ráült valaki a pizsamámra.
Szóval vidáman kezdődött a szombat.
Reggeli után elsétáltunk a tihanyi piacra , majd mentünk az iskolába ahol várt a varrógépem.
 Szizsu  csoportját választottam, a stoppolós quiltet szerettem volna megtanulni. 
Nagyon vidám, jó csapat igyekezett a tudást magába szívni.
Ami ezen a képen is látszik, este 6-ig varrtunk , és mindenki mosolygósan tartja maga előtt a saját kis munkáját, ahogy közre fogjuk a tanítónkat.
Köszönöm Zsuzsi itt is.
Mivel még félkész, itt kaphattok egy kis közeli képet .A többit, ha készen van.

Származási hely: A jó kikapcsolódás titka, a foltvarrás

Folytatása következik!

2012. május 13., vasárnap

Tihany 1.

Haza érkeztem Tihanyból, ahol ismét egy csodálatos hétvégét töltöttem el. 
Most csak ízelítőnek felteszem ezt a képet, ami a táskámról készült.
A többiről majd holnap illetve ahogy elkészülök a faliképpel.


2012. május 10., csütörtök

Tábori készülődés

 Romantikus hangulatban készülődök a hétvégi táborra. 
Most nálam a rózsáké volt a főszerep!
 A belépő blokkom és a tombolára varrt ajándékom is rózsás, mint a kedvem!
Árnyéktűzéssel készült a blokk, nem olyan régen újra elővettük ezt a technikát  a  csoportban   is .
 

Néhány részlet fotó a készítés menetéről:


Az ékszertartóra már a lányom leadta a megrendelést, azt hitte az övé lesz. Ha megjövök a táborból varrok neki is, mert nagyon beleszeretett.


2012. május 7., hétfő

Ballagás

Szombaton elérkeztünk egy újabb sorsdöntő napunkhoz a családunkban. 
Előző nap igen megijesztett az idő minket , de a ballagás napjára csodálatos napsütés ragyogott a ballagó diákokra és ránk a büszke hozzátartozókra.
Nagyon jó érzés volt, az ünnepségen ott állni  együtt a nagyszülőkkel, akik párásodó szemmel néztek a kis unokájukra, igaz már mindegyiktől legalább egy fejjel magasabbra nőtt. 
 Érdekes a véletlen amikor Gábor első gimis évnyitójára mentünk, szinte pontosan innen néztük végig az ünnepséget. Van ebben valami sorsszerűség.
Most ahogy  hallgattam a verseket, és a végzősöket búcsúztató  beszédeket előttem leforgott az elmúlt 5 év. Ebben voltak nehezebb idők és boldog felhőtlen napok egyaránt. 
Lezártam magamban egy boldog 5 évet, és előre nézünk várakozva a következő nagy kalandra, amit reményeink szerint úgy alakul, ahogy mi szeretnénk.
Büszkén néztem az én hamarosan éretté váló fiamat, aki kilép a most már tényleg nagybetűs ÉLET-be.



2012. május 1., kedd

Hosszú hétvége

A hosszú hétvégének mondjuk, de nekünk gyorsan elrepült.
Pénteken este a bérletünkkel voltunk színházban kedvenc írónőmtől néztük meg az Értelem és érzelem című előadást. Csak legekben tudok beszélni róla. Tartottam egy kicsit például ,hogy hogyan oldják meg a kinti helyszín és a bentin helyszínek váltását. Hát megoldották , méghozzá  remekül. Az előadás nagyon élvezetes volt, szereposztás igen jó, igazán jól szórakoztunk.. Ajánlom a darabot, aki kicsit is szereti Jane Austen regényeit, csöppenjen vissza azokba az időkbe.
Szombaton Kecskemétre utaztunk. A  szokott jókedvvel vállalkoztunk a hosszú útra, hiszen ott is mindig nagyon jól szoktuk érezni magunkat! Öten utaztunk, mert Imrus ellátogatott Csongrádra is , hogy nagynénjével tölthessen egy pár órácskát. Neki készült az egyik levendulás neszi is.
 Ezalatt mi négyen a  két Zsuzsi, Kati és én a kecskeméti Napraforgóknál vendégeskedtünk. Nagyon jól éreztük magunkat, élveztük a bemutatókat. Sikerült beszereznem Csokifolt Ági és Marcsi sablont. Ági lelkesen magyarázta és varrva ismertette a sablonok használatát. Marcsival szóban beszéltük meg még egyszer, a hallottakat.
Sikerül találkoznom ismerősökkel is ismét , akikkel most beszélgetni is tudtunk hosszabban. Krisztivel végignéztük a kiállítást, Margóval sikerült egy kávé mellett egy kis beszélgetést folytatni. Marikával többször is tudtam beszélgetni, nagyon jók ezek a személyes találkozások. Az írott szavak néha olyan rövidek, így kicsit hosszabb lére engedve , még közelebb tudunk egymáshoz kerülni. Megismerhettem Marika kedves ismerősét Zsigóné Katit is, akit elvarázsolt a foltvarrás. Már ezért a szívembe zártam, de a személyisége is nagyon megragadott. Remélem sikerül újra találkozni vele is a későbbiekben. Sikerült megismernem személyesen Ritát is, rövidet, de jót beszélgettünk.
Persze volt piactér ahol sokan vásárolhattunk anyagokat , eszközöket, és mindent ami a következő varrományainkban majd remélhetőleg másoknak is örömet szereznek. A tervezés, hogy mit mihez , hogyan használunk majd nekünk örömet szerzett már.

Egy kis kollázst csináltam a saját fotóimból , csak hogy a hangulatot is érezzétek.

Képeket amit Anikóék a kiállításról készítettek itt megnézhetitek!

Ezt a kitűzőt lehetett megvarrni. Az enyém ilyen lett! 

Kecskeméten mikor véget ért a rendezvény kijövet a téren kertészek árultak.Hát persze ,hogy oda is, oda kellett mennünk. Vettünk több apró sziklakerti növényt és 3 angol muskátlit is,  amit így egybe ültettünk egy nagyobb cserépbe már itthon. Teli van bimbóval, nagyon várom, hogy kinyíljon mind.

Származási hely: A jó kikapcsolódás titka, a foltvarrás


Haza felé megálltunk Balatonalmádiban és a Jóbarátok halsütödéből hoztunk finom vacsit keszeget és fogast. Kati lekattintott minket miközben romantikáztunk, és vártunk a sült halra.  :)

 Igen jól látjátok a bátrak  április 28.-án  már megmártóztak a Balatonban.

Aztán hétfőn ismét színházban voltunk.  
Megnéztük azt a darabot aminek szerintem alapműnek kellene lennie, ha azt akarjuk hogy kis hazánkban is elfogadják azokat az embereket akik kicsit mások, esetleg nem illenek be az átlagba, vagy éppen nem rendelkeznek egy olyan részképességgel , amitől megfelelnek annak a fene nagy elvárásnak.
 Ez a darab az Esőember  volt. 
 A darab maga fenomenális, imádtam filmen is, a szereplők szintén.
 Kulka János és Nagy Ervin zseniális volt. 
 Mi  nézők nem véletlenül tapsoltunk felállva hosszú percekig nekik. Fantasztikus volt!  Olyan estét töltöttünk a színházban, ami sokáig feledhetetlen lesz számomra.
Megkoronázta a hétvégénket!

Népszerű bejegyzések

KATTINTS IDE, HÁTHA TUDSZ SEGÍTENI!



Itt szavazhatsz a blogomra!

Powered By Blogger