2011. augusztus 31., szerda

Neszeszer Roszkának

Körminél találtam ezt a jó kis neszeszert.
Itt megnézhetitek!
Köszönöm neki itt is. :)
Olyan kézzel varrogatos kedvem volt, mert a tetőtérben a meleg még mindig nagyon nagy. Géppel előkészítettem a zippet úgy varrtam be, ill a ferde pántokat körbe. Majd a teraszon egy jó kis jeges kávé mellett visszavarrtam a pántokat és össze az oldalakat.
Roszkánál voltam vendégségben, és neki készítettem. Ilyen lett:


Férjeink velünk voltak, és végig hallgatták ahogy mi beszélünk, beszélünk, beszélünk... Annyi mindent nem tudtunk megbeszélni, de folytatjuk. Nagyon várom amikor ő látogat el hozzánk!

2011. augusztus 26., péntek

Hármunk titka : Kertünk zöld mozaikja

Még a télen történt, hogy Kati elénk állt és megkérdezte Évától és tőlem:
"Nem akartok velem pályázatra varrni? Úgy szeretném veletek átélni, azt amiről meséltetek a jászberényi képetekkel kapcsolatban."
Nagyon meglepett bennünket a kérés, de persze jött tölünk a válasz nagy mosollyal karöltve:
"Persze, varrjunk együtt újra!"
Azt hiszem Évának is nekem is a régebbi jó emlékek felelevenedése még gyorsabbá tette a válaszunkat.
Kitaláltuk, hogy a Céh és a tatabányai Foltraforgók által kiírt a pályázatra kellene varrnunk valamit.
Két kategória került szóba, az egyik a Honfoglalás, regék , mondák a másik a Virágom, virágom.Mi az utóbbi mellett döntöttünk végül.
Elkezdődött a nagy ötletelés. Hol itt, hol ott találkoztunk, megbeszéltük a bennünk kialakult tervet, egyeztettünk, míg kialakult bennünk egy vázlat. Abban rögtön egyetértettünk, hogy hímezve szeretnénk megvarrni. Végül a kiválasztottunk több képet , ezeket nagyítottuk, méretre igazítottuk. Újabb szortírozás következett ,és ezek lettek a befutók.




És amikor itt tartottunk, akkor döntöttünk a zöld szín mellett. Még pont zárás előtt odaértünk a veszprémi Pom-pom kézimunkaboltba és ezt a két fajta zöld hímzőt kiválasztottuk. Elosztottuk ki melyik blokkot hímezze, és elindult a munka. Aztán kicsit megtorpantunk, a magánélet nem alakul mindig a terv szerint, egy két és fél hónapos stangnáló állapot után végül azonban minden jól alakult ,és folytattuk a munkát. Hétvégenként találkoztunk ekkor már nálunk, mert itt van akkora hely ahol tudtunk együtt dolgozni.
A zöld kockás anyag , ami a szélén van ebből indultunk ki, és még 20 féle zöld anyagot és 21 db ekrü és sötétebb árnyalatait választottunk a képhez ki. Haladtunk a varrással persze közben mindig valami újítással vártuk a többieket. Színes farkasfoggal ami műszálas volt és le kellett bontanunk a képről mert vasaláskor megperzselődött, aztán festettem pamut farkasfogat. Cérnagombbal amit Kati talált a veszprémiek által jól ismert lengyel-piacon.
Természetesen ezek a szombat, vasárnapok nemcsak a varrásról szóltak. Voltak jó kis uzsonnázások finom sütikével, kávéval, ezután persze receptcsere. (Volt itt túrótorta, rétes , pogácsa, puding és még madártej is amiből a fiam jól bekanalazott alig hagyott nekünk.Irultam pirultam de Kati nevetve mondta "ezért hoztam.") és rengeteg kellemes beszélgetés életről, gyerekről, varrásról, vasalásról. Megint annyira együtt éltük a napokat, hogy amikor befejeztük akkor olyan hirtelen hiány támadt bennünk. Jók ezek az együttvarrások én ezt mindig mondtam.
Származási hely: Kertünk zöld mozaikjai


Aztán eljött az augusztus és beszélgettünk hogyan, mikor menjünk. Még egyikünk sem vett részt országos kiállítás megnyitón, így mi péntekre beszéltük meg az utazást. Azonban itt sem teljesen mi terveztük meg a dolgokat. először úgy volt Kati nem tud eljönni pénteken, Aztán egy kis telefonos csevej és mivel én lettem a hajcsárnak kinevezve szót fogadott nekem és eljött. Ekkor még nem is gondoltuk milyen jó lesz ez így.
Szerdán hívott hogy kaptunk meghívót, de ezt ugye az ember lánya nem veszi jelnek, hiszen ezt a pályázat minden résztvevője kapott ,gondoltuk. Szóval pénteken felkerekedtünk Kati, Évi, Anna , ő Évi lánya és én. Nagyon gyorsan odaértünk, persze azt mondták attól repült az idő, hogy én megint végig beszéltem. :)
Tatabányán a Vértes Centerben került a kiállítás megrendezésre. Több helyszín volt, ahol a kiállított munkákat csodálhattuk.
A mozi termében tartották meg a megnyitót. A képviselő asszony aki megnyitotta a rendezvényt idézett a meghívó szövegéből és itt jelezte mennyire nyitott közösség a foltvarróké.
" a rendezvényre hívnak és várnak minden gyűszűvel és gyűszű nélkül varrót, a foltvarrás aktív művelőit és passzív csodálóit, valamint a tűfóbiásokat!, tehát mindenkit!"
Nagyon szép színvonalas műsort is kaptunk. A megnyitó kezdetekor együtt énekeltük el a Foltvarrók Himnuszát. A helyi zeneiskola diákjai, közöttük volt egy édes kisfiú énekeltek, furulyáztak. Hegedűművész, és egy hastáncos csoport színesítette a programot. Közben hirdettek eredményt a különböző kategóriákban.
És ekkor ért a meglepetés minket, mert különdíjazottként mi is kimehettünk és átvehettük a jutalmunkat. Annyira a hatása alá kerültünk a helyzetnek, hogy csak vigyorogtunk és kérdezgettük egymást: " Te elhiszed, tényleg megtörtént?" És igen azok a boldog órák amikor varrtunk , ma csúcsosodott ki. A legnagyobb örömünk, még az volt, hogy mindhárman itt voltunk és együtt éltük át ezt az nagyon boldog pillanatot. Ami nálam délelőtt óta még mindig tart miközben írom ezeket a sorokat. Amikor megnéztük a kiállítást sokan gratuláltak nekünk, nagyon jól esett mindenkitől köszönöm nekik! És azokat a pillanatokat is nagyon szeretem ilyenkor, amikor ismerős rég nem látott foltossal találkozom. Most is többször volt szerencsém az öröm hullámain így ellavíroznom. Kiállítottak külföldi munkákat is a Modern Műhely munkáit is megnézhettük és itt voltak Anna indiai quiltjei is.
Természetesen itt voltak a mi megrontóink vásártéren az árusok. Megint elcsábultunk sokan. :)
A nagy meleg ellenére (én olvadáspont közelben voltam, folyt , nem inkább szakadt a víz rólam ) csodálatos nap van mögöttünk.

A kiállítás képeit itt nézhetitek meg:






Származási hely: Kertünk zöld mozaikjai



2011. augusztus 15., hétfő

Gyűrűpárna





Legkedvesebb barátaink lánya Csilla ment férjhez az idei nyáron.


Amikor a meghívót megkaptuk, szembesültünk ismét az idő gyors rohanásával, hiszen olyan mintha most született volna.Ez persze közhely, de tényleg ezt éreztük mindannyian.


Rögtön megragadtam az alkalmat, hogy a gyűrűpárnát szeretném megvarrni nekik.


A veszprémi kínálat most megfelelőnek bizonyult, kaptam csipkét, tüllt ami pöttyös volt és glitteres, és szép gyöngyöt is , szalagot.


Ilyen lett:















Csilla húga Dóri volt az egyik koszorúslány aki nagyon örült, hogy részese lehet az esküvőnek és itt én is ezt éreztem, hogy kicsit közelebb voltam a jegyes párhoz, mint a többi meghívott.


Népszerű bejegyzések

KATTINTS IDE, HÁTHA TUDSZ SEGÍTENI!

Itt szavazhatsz a blogomra!